Nekünk nem megy simán a szervezés -ez halmozottan igaz a hétvégére.
Terveink szerint 3 édes napot töltöttünk volna semmittevéssel Esztergomban. Mivel Apa nem dolgozott (volna-ez volt a terv) már pénteken be volt tervezve az indulás. Be is pakoltam, már csak Vivit kellett volna felkapni suli után, amikor telefonált Apa kollégája, hogy nem tud helyette bemenni vasárnap. Közben még adódott egy másik munka szombat estére is, amiben szerencsésebb, ha Apa is résztvesz, így maradtunk. A terv az, hogy 2 hét múlva ismét megpróbáljuk.
A maradás örömére Apa, Vivi és “Cseh Laci” (ez Casper babaúszó álneve) hirtelen felindulásból elmentek babaúszásra. Engem itthon hagytak, mert nem kivitelezhető az oktatás, ha én a medence szélén üldögélek. Ez az elmélet már többször bizonyítást nyert.
Addig én folytattam a gyerekszoba festését, amit már kb. 1 hónapja elkezdtem, de a folyamat kissé lassan halad, mert a másfél éves nehezíti a kivitelezést. (Holnap mellékelek képeket is)
Délután lomtalanítottunk, ami majdnem túl jól sikerült. Az történt, hogy amíg mi békésen ebédelgettünk a házban 2 fiatalkorú elkövető (nem szeretnék rasszistának tűnni, de a lomtalanításokon különösen megszaporodó népcsoport képviselője) besétált a kertünkbe és magáénak érezve Butchot kisétált vele. Bolhás szomszéd hozta vissza az utcáról. Apa gyorsan kocsiba pattant és megpróbálta őket megkeresni, de addigra elpucoltak. Teljesen kiakadtam. Legközelebb a gyereket viszik el??
Butchról egyébként zárójelben megjegyezném, hogy még velünk sem mindig hajlandó kijönni az utcára, bezzeg egy vadidegennel azonnal sétálni indul. Erről azonnal le kell szoktatnunk. Múlt vasárnap már elkezdtük a nevelését, amikor elvittük kutyaiskolába. Családilag mentünk, mert naivan azt gondoltuk, hogy max. másfél órával megússzuk, de gyorsan kiábrándítottak, amikor szóltak, hogy a foglalkozás 3 órás!!
Casper az első másfél órát elég jól viselte, aztán belázadt kicsit. Először Apa próbálkozott oktatni az ebet, majd én vettem át arra hivatkozva, hogy én leszek vele többet. Egészen ügyes volt. Egy mélypont adódott, amikor egy rámpára kellett felcipelnem (szó szerint), mert annyira félt, hogy szinte ölben vittem. Ez azért nagy teljesítmény, mert bár még csak 6 hónapos, lassan 30 kilót nyom. 🙂 Remélem hamar belejön. :)))