Rémálmaink lakása

2008 augusztus 5. | Szerző: |

Soha többé nem ígérem meg, hogy rendszeresen fogok írni, mert amint ezt leírom, tuti hogy nem kerülök gép elé jó pár napig.
Mentségem ezúttal is van, csak egy szó : Anyám (a jó édes)
Az történt ugye, hogy tavaly novemberben meghalt faterom és anyámmal ketten örököltük a kéglit. Mivel fater egyedül élt és nem volt a takarítás az erőssége, enyhén szólva le volt lakva a lakás. Anyám jelezte, hogy ő felújítja és beköltözik. Ezzel még nem is volna baj, ha mindezt tudná saját erőből finanszírozni. Nos lakásfelújítás címén atomjaira szétvert a mindent. Nem tudom szavakkal leírni, milyen pusztítást végzett. A csempét leverette a falról, de úgy hogy most a vörös téglafal látszik. A kádat kivetette, de úgy hogy most lelátni a ház alapjáig a csőrendszer mellett.(a harmadikról) Hiába mondtuk neki, hogy apránként csinálja, mindig annyit haladjon, amennyire pénze van, de nem hallgatott senkire. Most ott áll a teljesen rommávert lakásban egy fillér nélkül. Apával hétvégén lementünk segíteni, de legszívesebben sírva fakadtunk volna. Annyira makacs, hogy nem lehet őt jobb belátásra bírni. 
Öreg korunkra mi is ennyire megzanzulunk?
Casper egyébként hős volt. Nagyon jól bírta az idegen környezetet és a nagyanyját is. Ebben valószínű az is segített, hogy van anyámnak egy cicája, akit remekül lehetett kínozni egész hétvégén.
Hazafelé felszedtük Vivit, aki a lovin volt, mert nevelőapjának van egy lova akit szokott versenyeztetni. Vivit is sokszor elviszi, így már úgy jár a gyerek a pályán, mint itthon az udvaron. (Érdekesség:  van olyan ló, akihez beköltöztettek társaság gyanánt a karámba egy nyuszit. Ott éldegélnek kettecskén és ami számomra meglepő, hogy a ló vigyáz rá és nem tapossa el.)
Ma Apa dolgozott, így anyós vigyázott a gyerekekre, aki hulla beteg. Remélem nem kapják el.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Amilgade says:

    Nem lehetett könnyű!! 🙁 Nem akarlak elkeseríteni, de valszeg mi is meggárgyulunk öreg korunkra, elég csak szegény apura néznem. Néha olyan badarságokat csinál.
    Más! Nézz be hozzám, ajándékod van…


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!