Elmaradásaim

 Ismét jelentős elmaradásom van blogírásból, amit az mutat a legjobban, hogy az időközben hűséges olvasómmá előlépett Apa megjegyezte, hogy igen régen nem írtam és ezt leszek szíves mihamarabb pótolni. Arról már nem is beszélek, hogy a kirimánkodott és gy által nekem “passzolt” labdára is illene már írnom valamit.

(mentségemre legyen mondva, hogy az abc-s bejegyzést már tegnap megírtam, de nem engedte a rendszer publikálni, így valahol bolyong az éterben.)



Szóval a hétköznapok leginkább munkával telnek (főleg Apának). Tegnap Casperrel tartottuk a frontot délelőtt a boltban, míg Apa itthon próbált összeszedni legalább pár órányi alvást.

Benéztek hozzánk Kittiék is, akivel végre nem harcoltak, inkább puszikat adtak és váltottak egymással. (ez amolyan szerelem-háború féleség náluk azt hiszem) Reményeim szerint az újrainduló babaúszásra szeptembertől már ők is velünk tartanak majd. Még nem tudom, hogyan fogjuk megoldani, hogy a hátsó ülésen bekötött babaüléses egyedek ne boxoljanak össze, ha éppen mosolyszünet lenne köztük. 🙂  (Kitti anyukája felajánlotta, hogy beül közéjük vész esetére.-ha nem, marad a kutyaháló. 🙂

Ma kettesben maradtunk Pufifejjel. Elég nyűgös szegénykém, gyakran keservesen felsír éjszaka. A fogai beindultak gőzerővel és sajnos egyre jobban látom rajta az allergia jeleit. Nagy sírások vannak orrszívás és szembe csepegtetés alatt. Egész nap takarítottunk, de elaludni csak nehezen és sírósan tudott.

A délutáni alvás után megtámadtuk Leoncióékat, akik beszereztek egy klassz fából készült várat, csúszdával, mászókával, egyebekkel. Egész délután játszottak Pannával, ami hál istennek jól lefárasztotta a Malacot. A szomszéd nénitől kaptak héliummal töltött “Pantyis” lufit, ami a fiam számára a nap fénypontját jeletette. Nekem már kevésbé és némileg sikerült összebalhéznunk is , amikor nem voltam hajlandó 153x is leszedni a plafonról a lufit.

Nagyon bejött Pufiarcnak a vár, már egész ügyesen mászik a létrán is. Holnap  amíg Apa haza nem ér Leoncióéknál szomszédol a gyerek. Nagyon rendesek voltak hogy elvállalták, így nem kell velem szenvednie a boltban.



Röviden ennyi. Végezetül az ABC-s lista:



 A – Apaaaa! Anyaaa!

 Á – álom, ásítani

 B – Butch, blogírás, biztonság

 C – Casper

Cs – Csillag Patrik, csokoládé, család

 D – dallam

 E – eső, esély

 É -életcél

 F – farkas

 G – gond

Gy – gyerek, gyógyítás, gy :))

 H – hazaérni, halál, hiány

 I – igazság, izgalom,

 Í – Írország

 J – jóság, jel

 K – kényelem, kandalló

 L – lélek, lelkivilág

Ly – lyuk 🙂

 M – Mike, Mikegombóc, MiniMe, macskák

 N – narancsbőr

Ny – Nyunyesz, nyugalom

 O – otthon

 Ó – óbégatás

 Ö – öröm, ölelés

 Ő – őrület, őrzés

 P – Pantyííí

 Q –

 R – Röfögő

 S – Savanyáné, sors

Sz – szivárvány

 T – Taj Mahal

Ty – tyúkól

 U – unalom, undor

 Ú – útálat

 Ü – üveggolyó, üldözés

 Ű – űzni vmit

 V – Vivi

 Z – zavar

Zs – zsivaj

Tovább a blogra »